Sziasztok!
Engem Sandrának hívnak, 25 éves anyuka vagyok, aminek minden pillanatát élvezem (már amelyik nem jár aggódással). Kislányom 1,5 éves így most már sok mindent tudunk együtt csinálni. Ez az!!! 🙂 Kis családunk vezérhíme : Apa, aki szakácsként (igen jó és elismert) tevékenykedik jelen pillanatban külföldön…
Blogom létrehozásának oka: itt a változás szele!
Van egy kedvenc idézetem, amit gyerekként hallottam először:
“Ne úgy éld az életed, hogy azt kelljen szeretned, amit kapsz, hanem éld úgy, hogy azt kapd amit szeretnél”
Nem tudom kitől származik, de nem is az a lényeg, hanem a mondani valója. Mindig elképzeltem, hogy lehet így élni, aztán ahogy nőttem, dolgozni kezdtem rá jöttem, hogy ilyen nincs.
Az utóbbi időben rengeteg negatív dolog történt velem. Sok sérülést szereztem. Felépítettem magam elé egy falat, a családommal szemben is, aztán amikor azt elkezdtem lebontogatni, ismét sérültem. Mivel nem volt rendben a lelkivilágom, így kihatott az egész környezetemre, életemre. Még most sem vagyok tökéletes, sőt még a normális átlagot sem érem el az életemmel való megelégedésben.
Ám, most kaptam az élettől egy lehetőséget, hogy újrakezdhessek mindent. Illetve, inkább úgy mondom, van egy lehetőség, amit én egy amolyan újrakezdésnek tekintek. Költözünk Apához!!!! 😀 Juhéééé!
Csak hogy érthető legyen a nagy változás mit is jelent.
Összeházasodunk! (Név változás)
Elköltözünk! (cím változás)Újrakezdés! ( előítéletmentes tiszta lap az új életünkhöz)
és végre elhatároztam magam, hogy sok mindent ki iktatok illetve beiktatok az életembe.
A blogom címe Love the woman in the mirror (szeresd a nőt a tükörben) azért lett ez, mert a változás elsősorban velem kell, hogy kezdődjön. Így most az a cél, hogy “azt kapjam, amit szeretnék”!!!
A blog tervezett témái:
– Inspirációk a mindennapokra
– Takarítás
– Rutinok kialakítása
– Szépségápolás
– Sütés/Főzés- Párkapcsolat
– Gyerek
– D.I.Y
és még sok más, ami éppen eszembe jut!
Remélem, hogy fogjátok olvasni a blogom és tetszeni fog nektek! Ez most egy alap állapot, nyilván fogom még csinosítgatni, szépítgetni.
Szurkoljon mindenki a NAGY ÉLETMÓD váltásomhoz!
Szép napot nektek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: